A galéria tulajdonosai: Bada Éva és Csiszár Beatrix
Mi a KÉPEZŐ?
A Képezőben képzőművészet-alapú foglalkozásokat, előadásokat tartunk, kiállításokat és összművészeti programokat szervezünk. Elhivatott szakemberek vagyunk, akik a művészet felszabadító erejét teszik fogyaszthatóvá és értelmezhetővé. Elkötelezetten hisszük, hogy a képzőművészetnek kiemelkedő szerepe van az emberek életében, azt gondoljuk, hogy életünk gazdagabb, mélyebb és színesebb lesz, ha képzőművészeti alkotást látunk, és elmélyedünk benne.
Miért jó képzőművészettel foglalkozni?
Fejleszti a kreativitásunkat
A kreativitásuk fejlesztésére a képzőművészet a legalkalmasabb. Emellett olyan esztétikai élményt is nyújthat, ami fejleszti a látásunkat és az ízlésvilágunkat.
Kikapcsol a napi rutinból
A művészetek képesek kibillenteni bennünket a napi rutinból, és új lendületet, inspirációt adni. Segít nagyobb távlatokba helyezni a problémát.
Növeli az érzelmi intelligenciát
A művészet fejleszti az empátiát és növeli az érzelmi intelligenciát. Táplálja lelkünket és szellemünket. A klasszikus művek segítenek történelmünk megértésében, a kortárs művek pedig rávilágítanak korunk aktuális problémáira.
Rólunk
Több éves szakmai tapasztalattal rendelkezünk képzőművészeti rendezvények szervezésében, gyerek és felnőtt foglalkozások összeállításában és levezetésében a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria munkatársaiként. A KÉPEZŐben képzőművészet-alapú foglalkozásokat, előadásokat tartunk gyermekek és felnőttek részére, kiállításokat és összművészeti programokat szervezünk.
Célunk, hogy a gyerekek megszeressék a művészetet, ismerjék az emblematikus alkotásokat, tudják azokat korokhoz, alkotókhoz, stílusokhoz kötni, és hogy előbb-utóbb aktív múzeumlátogatók legyenek.
Elkötelezetten hisszük, hogy a képzőművészetnek kiemelkedő szerepe van az emberek életében, azt gondoljuk, hogy életünk gazdagabb, mélyebb és színesebb lesz, ha képzőművészeti alkotást látunk, ha elmélyedünk benne. Hiszünk a KÉPEZŐben, hisszük, hogy ettől is kicsit jobb lesz a világ.
Horváth-Lóczi Judit: Evenings with Them
Csiszár Beatrix vagyok, történelem-német szakos pedagógus, az utóbbi években a Magyar Nemzeti Galéria Múzeumpedagógia osztályán dolgoztam múzeumpedagógusként. Célom, hogy közelebb hozzam az emberekhez a képzőművészetet és szerethetővé tegyem számukra azt. A műalkotásokat többféle látásmódon keresztül, kontextusba helyezéssel szeretném kapcsolatba hozni velük, ezáltal felkeltve kíváncsiságukat a múlt és a jelen izgalmasabbnál izgalmasabb eseményeire, szereplőire és kérdéseire....
- Bada Évának hívnak. A Budapesti Gazdasági Egyetemen végeztem közgazdászként, illetve a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen múzeum mendedzserként. A KÉPEZŐ-s projektek mellett a Magyar Nemzeti Galériában tárlatvezetőként, a Szépművészeti Múzeumban összművészeti programok szervezésében dolgozom. Hivatásom és hobbim egyaránt a művészet. Misszióm egy művészetet értő és szerető generáció felnevelésének támogatása.
...
Csapatunk

Képzőművészeti és irodalmi könyveken nőttem tel, a szüleimnek köszönhetően gyermekkorom óta szívtam magamba a művészet szeretetét. Mindig is nyilvánvaló volt számomra, hogy bölcsész leszek, ám álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire kiteljesedhetek a választott pályámon, hiszen nem csak a szakmámról van szó, hanem a hobbimról is.
Ha olyan munkát választunk, amit szeretünk, soha nem kell dolgoznunk - szól a bölcs gondolat, amivel maximálisan tudok azonosulni. A művészet egy olyan egyetemes nyelv, melyet - éljünk bárhol a világon -, mindannyian értünk. Összeköt, megnyit, inspirál, elgondolkodtat, elmélyít, felszabadít, tanít, és többé, jobbá tesz minket. Arra hivatott, hogy lemossa a lélekről a mindennapok porát, ahogyan Pablo Picasso gyönyörűen megfogalmazta.
Természetes, hogy az emberi lélek éhezi a szépet. A szakmám egyik leginspirálóbb része az számomra, amikor látom a hallgatóság tekinteteiben, hogy ráleltek egy műalkotásban. Akkor megszületik a csoda és hálás vagyok, hogy részese lehetek és segíthetek a megtalálásában. Lehet hát művészetek nélkül élni, de nem érdemes.



Évekig dolgozott együtt a Szépművészeti Múzeumban múzeumpedagógusaival, könyveket tervezett, tartott workshopokat, szakköröket felnőtteknek a helyszínen. A foglalkozasokon fontosnak tartja egyrészt a képzőművész nők megismertetését, másrészt közismert művészek kevésbé ismert munkáit, de leginkább azt, hogy alkotásaikban legyen olyan megfogható ábrázolás rész, amit bárki örömmel, szenvedéllyel elkeszithet, mert ez az az erő vagy flow, amitől egy kép működik.

Pályámat még az egyetemi éveim alatt az FKSE-ben, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában kezdtem kurátorként. Ekkoriban főleg a 20. századi és kortárs művészet iránt érdeklődtem, szakdolgozatomat is 20. századi témából írtam. Több kisebb kortárs festészeti és fotókiállítást rendeztem az évek során. A Szépművészeti Múzeumban nagy elhivatottsággal 16 évig dolgoztam múzeumpedagógusként, e munkám mellett óraadóként az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán tanítottam. Mivel egyre jobban kezdett érdekelni a művészettörténeti kutatómunka, a mélyebb, rendszerszintű összefüggések vizsgálata, ezért 3 éve váltottam, és a Szépművészeti 1800 utáni Gyűjteményének munkatársa lettem. Doktori témám 20. századi osztrák grafika és művészetfilozófia.
Nagyon kíváncsi embernek tartom magamat, ezért szeretek múzeumpedagógusként és kutatóként is tevékenykedni, szívesen dolgozom gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, és boldogan kutatok olyan érdekességek, rejtett összefüggések után, amelyek nem feltétlenül tartoznak a legdivatosabb, legismertebb művészeti trendekhez. A vélemények sokféleségében és megoszthatóságában hiszek, abban, hogy a művészet közös ügy, amelyben mindenki megtalálhatja a számára érdekes, releváns és felemelő élményeket, műtárgyakat, vagy kapcsolódásokat.

Célom, hogy gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt át tudjak adni valamit abból a rajongásból, amit a művészet iránt érzek.



Ügyfeleim közül: MOL, KH Bank, Generali, Unicredit, Schaeffler Savaria, Hankook





A művészetterápiás alkalmak során mindig nagy hatással van rám, hogyan vagyunk jelen alkotásainkban, mozdulatainkban, és milyen csoportdinamikai folyamatok vezethetnek minket egyre közelebb magunkhoz. Az önismeret, a szabad önkifejezés és a művészetek végtelen kapcsolódási lehetőségeiben találtam meg azt az inspirációt, amit terapeutaként is szeretnék átadni.


