A Képezőben képzőművészet-alapú foglalkozásokat, előadásokat tartunk, kiállításokat és összművészeti programokat szervezünk. Elhivatott szakemberek vagyunk, akik a művészet felszabadító erejét teszik fogyaszthatóvá és értelmezhetővé. Elkötelezetten hisszük, hogy a képzőművészetnek kiemelkedő szerepe van az emberek életében, azt gondoljuk, hogy életünk gazdagabb, mélyebb és színesebb lesz, ha képzőművészeti alkotást látunk, és elmélyedünk benne.
Mi a KÉPEZŐ?
Alapítók

...

2021-ben együtt nyitottuk meg a KÉPEZŐ Galériát, tele álmokkal, tervekkel és hittel. Betti nemcsak a KÉPEZŐ egyik alapítója és meghatározó motorja volt, hanem a lelke is.
Hasonlóan gondolkodtunk, ugyanazokat az értékeket tartottuk fontosnak, és ezek mentén dolgoztunk nap mint nap. Ez a különleges összhang ritka ajándék volt számunkra.
2026 májusában Betti örökre itt hagyott bennünket. Hiánya felfoghatatlan, emléke azonban velünk marad mindenben, amit együtt létrehoztunk. A KÉPEZŐ nem lenne az, ami ma, az ő elhivatottsága, munkája és szeretete nélkül.
A közösen megvalósított célok és értékek nap mint nap emlékeztetnek minket arra a szenvedélyre és elköteleződésre, amellyel a képzőművészet és a művészetpedagógia felé fordult. Kevesen képviselték ezt olyan hitelesen, olyan mély szakmai tudással és olyan őszinte odaadással, mint ő.
Kedvessége, nyitottsága, kíváncsisága, segítőkészsége és mindig derűs mosolya ugyanúgy hozzátartoztak a személyiségéhez, mint kivételes szakmai felkészültsége. Kiváló szakember, megbízható üzlettárs és igaz barát volt. Akik ismerték, tudják, mennyi szeretet, vidámság és pozitív energia áradt belőle. Olyan ember volt, akinek a puszta jelenléte is jobbá tette a körülötte lévő világot.
Betti öröksége tovább él a KÉPEZŐben, a közösségünkben és mindazokban, akiket inspirált.
Drága Betti, hiányzol. Mindig szeretettel őrzünk a szívünkben.
Csapatunk


Márton Eszter vagyok, a Képező Galéria művészeti projektmenedzsere. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen művészettörténetet tanultam, emellett festménybecsüs végzettséggel is rendelkezem.
A képzőművészet iránti elköteleződésem családi gyökerekből táplálkozik: nagyapám műgyűjtőként ismertetett meg a művészet világával, amely azóta is meghatározó része az életemnek.
A galéria mindennapi működésének koordinálása mellett célom, hogy olyan inspiráló közeget teremtsünk, ahol a kortárs képzőművészet mindenki számára elérhetővé, érthetővé és átélhetővé válik. Hiszem, hogy a művészet képes kapcsolatot teremteni alkotók és közönség között, és munkám során arra törekszem, hogy ezt a találkozást minél több ember számára lehetővé tegyem.


Művészetterápia és artcoaching vezetője

Pályámat még az egyetemi éveim alatt az FKSE-ben, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában kezdtem kurátorként. Ekkoriban főleg a 20. századi és kortárs művészet iránt érdeklődtem, szakdolgozatomat is 20. századi témából írtam. Több kisebb kortárs festészeti és fotókiállítást rendeztem az évek során. A Szépművészeti Múzeumban nagy elhivatottsággal 16 évig dolgoztam múzeumpedagógusként, e munkám mellett óraadóként az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karán tanítottam. Mivel egyre jobban kezdett érdekelni a művészettörténeti kutatómunka, a mélyebb, rendszerszintű összefüggések vizsgálata, ezért 3 éve váltottam, és a Szépművészeti 1800 utáni Gyűjteményének munkatársa lettem. Doktori témám 20. századi osztrák grafika és művészetfilozófia.
Nagyon kíváncsi embernek tartom magamat, ezért szeretek múzeumpedagógusként és kutatóként is tevékenykedni, szívesen dolgozom gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, és boldogan kutatok olyan érdekességek, rejtett összefüggések után, amelyek nem feltétlenül tartoznak a legdivatosabb, legismertebb művészeti trendekhez. A vélemények sokféleségében és megoszthatóságában hiszek, abban, hogy a művészet közös ügy, amelyben mindenki megtalálhatja a számára érdekes, releváns és felemelő élményeket, műtárgyakat, vagy kapcsolódásokat.
Kerülj képbe! – művészettörténeti sorozat előadója

Célom, hogy gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt át tudjak adni valamit abból a rajongásból, amit a művészet iránt érzek.





Képzőművészeti és irodalmi könyveken nőttem tel, a szüleimnek köszönhetően gyermekkorom óta szívtam magamba a művészet szeretetét. Mindig is nyilvánvaló volt számomra, hogy bölcsész leszek, ám álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire kiteljesedhetek a választott pályámon, hiszen nem csak a szakmámról van szó, hanem a hobbimról is.
Ha olyan munkát választunk, amit szeretünk, soha nem kell dolgoznunk - szól a bölcs gondolat, amivel maximálisan tudok azonosulni. A művészet egy olyan egyetemes nyelv, melyet - éljünk bárhol a világon -, mindannyian értünk. Összeköt, megnyit, inspirál, elgondolkodtat, elmélyít, felszabadít, tanít, és többé, jobbá tesz minket. Arra hivatott, hogy lemossa a lélekről a mindennapok porát, ahogyan Pablo Picasso gyönyörűen megfogalmazta.
Természetes, hogy az emberi lélek éhezi a szépet. A szakmám egyik leginspirálóbb része az számomra, amikor látom a hallgatóság tekinteteiben, hogy ráleltek egy műalkotásban. Akkor megszületik a csoda és hálás vagyok, hogy részese lehetek és segíthetek a megtalálásában. Lehet hát művészetek nélkül élni, de nem érdemes.


Értsd a kortárst! kurzus alapítója és előadója

KÉPEZŐ Luxus négy arca – divatkurzus vezetője
