rebirth – Pintér Tamás, Sörös Zoltán

Egy visszatérő pályaelhagyó és egy közgazdász.
Egy álmodozó és egy realista. Kárpitos, asztalos, bútorkészítő, gyűjtő és fényképész. Ezek vagyunk mi, különbözőek és egyformák mégis. Mindketten az anyagok, formák és színek megszállottjaiként évek óta kétkezi munkával alakítjuk át a saját, valamint a körülöttünk élők otthonait. Nem akarjuk pontosan meghatározni önmagunkat és a márkánkat, küldetésünknek érezzük a folyamatos változást. Egyvalami hajt minket, az alkotás iránti vágy!

A 2020-ban alapított márka alapja a gyermekkori emlékekre a nyolcvanas és kilencvenes évek nosztalgiájára épül. Azon kor a használati tárgyai, egy igényesebb tartósságra jobban figyelő kor hírmondói, tökéletesen illeszthetőek bele a mai értéket kereső környezettudatos otthonokba. Saját készítésű asztalainkkal igyekszünk egy Magyarországon hiányzó hézagot betölteni, valamint felhívni a figyelmet a környezettudatosságra is. Nagy hangsúlyt helyezünk a modern, kortárs jól használható dizájndarabokra, saját almárkánk is emiatt született meg a Colosseo asztalokkal.

Lerakó és étkezőasztalaink magas minőségben, évenként limitált színű, anyagú kiadásokban jelennek meg, nyitva a “collectible design” felé! Alapanyagainkat ellenőrzött erdőgazdaságokból szerezzük be, a felületkezelést tartós, a környezetre legkevésbé kártékony anyagokra bízzuk.
Ha kell, kreatív segítséget is nyújtunk, legyen szó akár mikro és mini rendezvények asztalainak
terítéséről tabló scapingről. Valamint lehetőséget biztosítunk tárgyaink kölcsönzésére és privát vásárlásra a raktárunkban is!

Nálunk minden az asztal körül forog!

OAK

Colosseo mini nyers tölgy

Colosseo mini nyers tölgy
"OAK"
Magasság: 50cm
Átmérő: 40 cm
Ár: 99.000 forint

Az első munkadarab 2021-ben egy 130 centiméter átmérőjű nagy étkezőasztal volt, mivel nem
találunk a piacon megfizethető minőségi körasztalt. Ennél az alapanyag mahagóni, amihez az
inspirációt a hetvenes -nyolcvanas évek fa falburkolatai adták. Mivel rajongok a miniatürizálásért,
adta magát a lerakó asztal is, ami 2021 karácsonyára , három hónap tervezési és gyártási
folyamat eredményeként született meg!
Posztmodern olasz design, a skandináv minimalizmus és a japán kézműves asztalosmesterség
harmonikus arányait használtam fel tervezéskor.
A formai irány a ősi római Colosseum vagyis a kör demokratikus formáját újítja fel, visszanyúlva
ezzel a legegyszerűbb bútorformához. A nevet is innen kapta : COLOSSEO
A forma egyedi játékos újrafogalmazása a gyerekkori építőkockáknak , mind színben mind az
egyszerű anyaghasználatban.

VAJ

Colosseo mini festett

Colosseo mini festett, vaj szín
"VAJ"
Magasság: 50cm
Átmérő: 40 cm
Ár: 105.000 forint

MAHOGANY

Colosseo mini mahagóni

Colosseo mini mahagóni
"MAHOGANY"
Magasság: 50cm
Átmérő: 40 cm
Ár: 139.000 forint

ASH / blue winter

Colosseo mini világoskék olajozott

Colosseo mini világoskék olajozott
"ASH / blue winter"
Magasság: 50cm
Átmérő: 40 cm
Ár: 105.000 forint

Az első munkadarab 2021-ben egy 130 centiméter átmérőjű nagy étkezőasztal volt, mivel nem
találunk a piacon megfizethető minőségi körasztalt. Ennél az alapanyag mahagóni, amihez az
inspirációt a hetvenes -nyolcvanas évek fa falburkolatai adták. Mivel rajongok a miniatürizálásért,
adta magát a lerakó asztal is, ami 2021 karácsonyára , három hónap tervezési és gyártási
folyamat eredményeként született meg!
Posztmodern olasz design, a skandináv minimalizmus és a japán kézműves asztalosmesterség
harmonikus arányait használtam fel tervezéskor.
A formai irány a ősi római Colosseum vagyis a kör demokratikus formáját újítja fel, visszanyúlva
ezzel a legegyszerűbb bútorformához. A nevet is innen kapta : COLOSSEO
A forma egyedi játékos újrafogalmazása a gyerekkori építőkockáknak , mind színben mind az
egyszerű anyaghasználatban.

ZÖLD

Colosseo mini, zöld olajozott

Colosseo mini, zöld olajozott
"ZÖLD"

Objects of desire

rebirth x markoluca

rebirth x markoluca
Objects of desire
30x40 cm
giclée művészi nyomatok

Markó Luca fotóművész kapott tőlünk egy doboz vintage tárgyat és egy colosseo minit téma megkötés nélkül. Kíváncsiak voltunk, hogy a cseppet sem hétköznapi szituációkban melyeket tölt meg új jelentéssel!
Szerintünk merész és izgalmas képsorozatot kaptunk! Luca hagyományos technikával filmre készíti képeit, amiket utána digitalizál.
Mindegyikből egy művészi nyomat készült, így azok egyediek! Keretezve!

Ár 75.000 Ft