Ahogy Leonardo da Vinci aprólékosan tervezett gépei, Picasso kollázsai vagy Dalí szürreális víziói is számtalan kísérletből, részletből, újragondolásból álltak össze, úgy a Goldberg-gép építése is a kreatív felfedezés öröméről szól. Egy-egy önmagában jelentéktelennek tűnő tárgy, például egy dominó, egy fonál, egy könyv, egy golyó, egy nagyobb rendszer részeként válik izgalmassá és értékessé. A résztvevők saját “műalkotásukat” hozzák létre: kis csapatokban terveznek, próbálkoznak, hibáznak és újraterveznek, míg végül az egyedi ötletek láncreakciója elindítja a közös gépezetet. Ez a folyamat nemcsak játék, hanem élő metafora is arra, hogyan lesz a sokszínű egyéni gondolkodásból működő, innovatív csapatmunka.

A tréning elején húzna a csoport egy Artkoffert kártyát, amely egy művész életének jelképeit rejti és annak az alkotónak a szellemiségében készülne el a Goldberg machine (egy kreatív szerkezet, amely bonyolultnak tűnik, de egyszerű feladat elvégzésére készül). A gép feladatát együtt kell kitalálnia a csapatnak, egy olyan végcélt, ami az adott alkotóra nagyon jellemző. Például van Gogh esetében a gép meglocsol egy napraforgót.