Osgyányi Sára

“Azt érzem, hogy az élet, szellemi és érzelmi értelemben, egy magasabb tempót vár el tőlem, mint amit önmagamból a kihívások nélkül működtetnék. Szeretnék az áramlásban maradni, és mindig több egyeztetett szempont alapján a legjobbat tenni, de ehhez sokszor, sietnem kell.

Elindultunk már sötétben a kislányommal és a férjemmel, én a Képező galériába készültem, és az volt a terv, hogy a mechwart-ligeti játszótéren lesznek, amíg én bent vagyok. Számomra szimbolikus helyzetek az ilyenek, és ehhez hasonlók, mert a munka és a szülőség, ugyanazt a szellemi, lelki kvalitást, jelenlétet várja el, nem véletlen, hogy harmonikusan összeegyeztetni a kettőt csak valami természetfeletti módon lehet.

 Tehát éppen szaladtam a játszótérről a galériába, de a kettő között ott voltam, valamilyen időtlenségben, és csak önmagam voltam. És akkor, megláttam ezt a buszt a fényes ablakaival, ahogy sietett felfelé, valahonnan, valahova, és útközben ott volt, színt és fényt árasztott, és azt éreztem, hogy ez pont ennek a teljességként megélt lelki állapotnak a fizikai formájú lényegét fejezi ki.”