Czene Márta művészetének fókusza a személyes és női identitás, illetve a múlt rekonstruálása és értelmezése vizuális történetmesélés által. A narratív képek a művész történeteit és szerepeit idézik fel, amit ő egyfajta identitáskereső nyomozómunkához hasonlít. Az értelmezhetőség határhelyzeteit, a törékeny egyensúlyt keresi az elbeszélt és az érzet szinten megjelenő, ki nem mondott vagy kimondhatatlan között. Művei több elemből, egymással asszociatív összefüggésben álló képkockából épülnek össze.
Az utóbbi években a klasszikus táblakép műfaját megkérdőjelezve különböző anyagok, festmények, rajzok, falfestés, fotó és nyomtatott ponyva, több egymás feletti rétegben együtt építik képinstallációit. A párhuzamos érzékelés mellett az emlékek már elérhetetlen részére utaló térbeli takarás is fontos, visszatérő motívum a számára.
Művészcsalád
2020
installáció, vegyes technika
160×220 cm
1.300.000 HUF
Művészcsalád
„Művészcsaládban nőttem fel, apukám, nagypapám, nagymamám mind festők voltak. Az előző évekig próbáltam úgy tekinteni saját művészi tevékenységemre, mint tőlük független folyamatra, de egyrészt nagyapám aktfestészetének előtérbe kerülése,
a műkereskedelem általi újrafelfedezése, másrészt kislányom születése megmutatta, mennyire meghatározóak a családi minták, melyek szerint tudatosan vagy tudattalanul élek.
a műkereskedelem általi újrafelfedezése, másrészt kislányom születése megmutatta, mennyire meghatározóak a családi minták, melyek szerint tudatosan vagy tudattalanul élek.
A Művészcsalád című installáció nagyapám és apám aktfestészetének és modellhasználatának az én gyermeki gondolkodásomra és női identitásom alakulására gyakorolt hatásainak elemzésére tesz kísérletet.
A felső kép nagyapám, Czene Béla Művész és modell című festménye. (akril, farost, 50 x 60 cm, datálatlan) Az alatta lévő, Apával címűt (akvarell, papír, 60 x 50 cm) a meztelen testek, és a tekintet, a másik szereplő pozíciója köti össze a másik képpel. Egy pillanatnyi helyzetben ábrázolja a lányomat és a férjemet, amit én egy ajtó túloldaláról láttam, és valamiért furcsa, szorongó érzés fogott el. A képet később ezekkel a homályos, eltakaró és foltokba vesző rétegekkel festettem meg, mint az emlékek közül részben felvillanó képeket. A harmadik festmény az Önarckép a kanapén (akvarell, papír, 50 x 70 cm) címet kapta, és engem ábrázol. Apám készített rólam egy fényképet így álmomban, gyerekkoromban. A kanapén, hasonló pózokban a modelljeit fényképezte, és
a komponálás miatt ez a kép is olyan hangulatú lett. Elgondolkodtató volt a fotót megtalálni. Anyaként eszembe jutott, mennyit beszélünk róla, hogy nem szabad képeket posztolni a gyermekeinkről, mert egy visszaélés, egy másfajta tekintet milyen könnyen átszexualizál egy ártatlan képet is. Mindez fordítva is igaz. A való életben is a tekintet iránya, a szerepek konfliktusa átszexualizálhatja egy gyermek testképét.
A festménycsoporthoz kapcsolódó fotómontázs (Az én arcom a te arcod) az én és
a lányom arcát ábrázolja, az enyém lebegve jelenik meg az övé mellett. Az elhelyezés arra a gondolatra utal, hogy milyen lehetetlen helyzet, és mégis, milyen gyakori, hogy magunkhoz mérjük és hasonlítgatjuk gyermekeinket, magunkat akarjuk látni helyettük.”
a komponálás miatt ez a kép is olyan hangulatú lett. Elgondolkodtató volt a fotót megtalálni. Anyaként eszembe jutott, mennyit beszélünk róla, hogy nem szabad képeket posztolni a gyermekeinkről, mert egy visszaélés, egy másfajta tekintet milyen könnyen átszexualizál egy ártatlan képet is. Mindez fordítva is igaz. A való életben is a tekintet iránya, a szerepek konfliktusa átszexualizálhatja egy gyermek testképét.
A festménycsoporthoz kapcsolódó fotómontázs (Az én arcom a te arcod) az én és
a lányom arcát ábrázolja, az enyém lebegve jelenik meg az övé mellett. Az elhelyezés arra a gondolatra utal, hogy milyen lehetetlen helyzet, és mégis, milyen gyakori, hogy magunkhoz mérjük és hasonlítgatjuk gyermekeinket, magunkat akarjuk látni helyettük.”
Köszönjük a művészt képviselő Inda Galériának.