Picasso 1904-ben ismerte meg, a történetírás úgy emlékszik rá, mint a festő első múzsája. A Párizsban gyakran modellt álló nő hamar Picasso és a Montmartre-i műteremben dolgozó avantgárd kör kedves barátja lett. A spanyol festővel kibontakozó kapcsolata, bár kiszakította abból a borzalmas magányból, ami a kék korszakot jellemezte, nem nevezhető idillikusnak, ugyanis kölcsönös féltékenykedésük hatalmas vitákat eredményezett. Szenvedélyes viszonyuk hét évig tartott, mely során több mint 60 portré készült a francia modellről. Együttlétük alatt Picasso hatalmas fejlődésen ment keresztül, a kék korszak komor, magányt sugárzó időszakától eljutott a lírai rózsaszín perióduson és az afrikai korszakon át a kubizmusba.

Picasso Párizsban heves viszonyt alakított ki egy szürrealista fotográfus nővel, akihez portréfestészetnek legsötétebb korszaka kötődik. Egy városi legenda szerint a festő először egy fényképen találkozott a lány arcával és egyből beleszeretett. A gyakran sírva, könnyek között ábrázolt nő volt az első Picasso múzsái között, akit nem zavart, hogy a festményeken arca elcsúfítva jelenik meg. Ezt azzal indokolta, hogy szerinte valamennyi portré hazugság, nem ő jelenik meg rajtuk, hanem maga Picasso. Vitákkal tűzdelt hétköznapjaik alapján a spanyol mester így nyilatkozott kapcsolatukról: „két szögesdrótba tekert test tépi-marcangolja egymást”, a nőt csak tragédiaként, gyötrelemként, háborúként jellemezte. Különösen fájdalmas a fotográfus életrajzában, hogy Picassoval való szakítása után felhagyott a fényképezéssel, a festészettel, idegösszeomlást kapott és haláláig elvonulva, remeteként élt.

Picasso 1917-ben ismerkedett meg első feleségével, egy orosz nemesi családból származó balettáncossal. A nő táncolt a Sergei Diaghilev által rendezett Parádé című balettelőadásban, aminek jelmezeit és díszletét Picasso tervezte. Esküvőjük után három évvel világra hozta Picasso első gyermekét, Paulot. Az orosz feleség hihetetlenül élvezte a spanyol mesterrel járó hírnevet, azonban a szenvedély mégsem tartott ki sokáig, Picasso elhidegült tőle, majd megcsalta következő nagy hatású múzsájával. Kapcsolatuk kudarca, de leginkább a nő mérgező, szűnni nem akaró jelenléte a feleség haláláig nyomasztotta Picassot. Hatása ennek ellenére kitörölhetetlen egykori férje életművéből, leghíresebb róla készült portréi 1921 nyarán készültek. Itt kezdődött úgynevezett neoklasszikus korszaka, melynek előzményei már 1917-től felbukkantak egyes művein. Az Orosz Balett társulatával és holdudvarával való mindennapos érintkezés, illetve a négy évvel korábban Rómában és Pompejiben látott ókori szobrok hatására kezdett bele az ”óriásnő”-sorozatába.

Picasso 1943-ban egy 22 éves festészetet tanuló párizsi lány bűvöletébe került. Kezdetben kapcsolatuk jellege inkább intellektuális volt, 1944-re mély beszélgetőpartneri viszonyba kerültek. Egymás szellemi társai voltak, ami idővel szerelemmé alakult át. Picasso a lányt nimfának tekintette, szárba szökkenő nővényként jellemezte. Két gyerekük született: Claude és Paloma. A francia nő 10 év után azonban belefáradt Picasso sokszor nehézkes karakterébe, zűrös magánéletébe és elhatározta, hogy függetleníti alkotói személyiségét a kubizmus mesterétől, kilép élettársa ellehetetlenítő árnyékából. Ő az egyetlen nő, aki elhagyta Picassot.

A 17 éves francia lány 1927-ben találkozott Picassoval, amikor az még első gyermekének anyjával élt. Az érdekes ovális arccal rendelkező, atletikus alkatú fiatal hamar az alkotó portréfestészetének főszereplőjévé vált. Közös életük szinte végig titokban zajlott, a lány visszaemlékezései szerint a lehető legnagyobb békében és nyugalomban. Leghíresebb alkotás, melynek egyes feltételezések szerint modellt állt, a spanyol polgárháború legszörnyűbb eseményét megörökítő Guernica volt. A monumentális festményen (3,49m x 7,77m), az ablakon kitekintő, lámpást tartó nő képében egyes visszaemlékezések és kutatások szerint Picasso első lánygyermekének anyja köszön vissza. Ő ugyanis Picasso számára a béke és remény megtestesítője volt.

A fiatal lány és Picasso a Madoura Fazekasműhelyben ismerkedtek meg 1952-ben, ahol a spanyol mester a fazekasmesterség, kerámiakészítés megújításán fáradozott. A fiatal nő végig jelen volt a művész utolsó húsz évében, habár sok kritikát kapott, amiért elszigetelte családjától és barátaitól. Picasso élete végéig nagyon termékeny maradt, a nőről több portrét készített, mint bármelyik korábbi szerelméről. Ezek közül talán legjellegzetesebbek, amik felhúzott térdekkel ábrázolják.Anonina Valentin, a művész életrajzírója „modern szfinxnek” nevezte a mítikus hangulatot sugárzó alakot.Picasso utolsó múzsája, a festő halála után 13 évvel öngyilkosságot követett el, képtelen volt feldolgozni a szeretett férj hiányát.