MEZŐ VIRÁGAINAK ÉNEKE - Beszélgetéssel egybekötött workshop Vincze Adrienn-nel

Betegség miatt elmarad

Vincze Adrienn, a NatGeo fotográfusa és állatvédelmi projektvezetője látogat el hozzánk július 22-én, hogy egy beszélgetéssel egybekötött workshopot tartson a KÉPEZŐben.
Az esemény elnevezését Adrienn egyik fotójának címe – „A mező virágainak éneke” – adta, amelynek a LEGO elemekből kirakott mása szintén látható a tekerd! csoport „Életünk mozaikjai” című kiállításán.
A program első felében egy beszélgetésre szeretnénk invitálni Benneteket, amelynek fókuszában az eredeti alkotások elkészültének körülményei, az egzotikus állatokkal kapcsolatos kriminológia, valamint az állat- és természetvédelem fontossága áll. Adriennt mindez nem csupán elméleti, hanem terepi szinten is foglalkoztatja és tapasztalatait szívesen meg is osztja velünk. A program második felében pedig egy workshoppal készülünk, ahol a témával kapcsolatban alkothatunk is.
Időpont: 2022.07.22., 18:00-20:00
Korosztály: 18+
Részvétel: 3000,- /fő
A program regisztrációhoz kötött, kérünk Benneteket, hogy a részvételt az alábbi e-mail címen jelezzétek felénk: hello@kepezo.hu

Cím: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 13/A

Jegyvásárlás
Fotó: Vincze Adrienn
Fotó: Vincze Adrienn
Fotó: Vincze Adrienn