KÉPEK ÉS KOCKÁK

A KÉPEZŐ egy rendhagyó táborral készül a nyárra, amelynek a középpontjában a LEGO művészeti eszközként való felhasználása, a világ aktualitásai és a képzőművészet kapcsolata áll. Mindezt egy nagyon változatos, játékos és szórakoztató foglalkozás keretében ismerhetik meg a gyerekek, amely során nemcsak a különböző képzőművészeti technikákkal, hanem a világról is sokat tanulhatnak.
Kusovszky Bea képzőművész vezetésével minden délelőtt olyan elhanyagolhatatlan és az egész világot foglalkoztató témákról fog beszélgetni a csoport, mint például az emberi jogok, a tolerancia, a fenntarthatóság és a környezetvédelem. A gyerekek hazai és nemzetközi  művészek alkotásain keresztül ismerhetik meg ezeket a témákat. A tábor tematikája pedig szorosan kapcsolódik a KÉPEZŐben nyíló nyári kiállításhoz, amely a TEKERD! csoport szociális témákkal foglalkozó, legó elemekből épített alkotásait és az eredeti alkotásokról készült fotókat mutatja be. Amellett, hogy az itt látható képekről is sok érdekességet fognak hallani a résztvevők, a hét egyik napján a TEKERD! csoport személyesen látogat el a KÉPEZŐbe, hogy egy egésznapos foglalkozást tartson a gyerekeknek, ahol a gyerekek maguk is készíthetnek legó elemekből a kiállító térben található alkotásokhoz hasonlókat. A délutáni foglalkozások szintén a képzőművészet köré épülnek.
Az alkotó foglalkozások során a gyerekek különböző technikákat próbálhatnak ki, önállóan és csoportosan alkotnak a kiállító térben és a szabad ég alatt. A délutáni foglalkozásokat szabadtéri programokkal és legózással színesítjük.
Korosztály: 7-12 év
Részvételi díj: 50.000 Ft/fő
Ár tartalmazza a kétfogásos meleg ebédet a Csíki Étteremben és az uzsonnát.
Időpont: 2022. június 27-01. 9:00-16:30
A részvétel jelentkezéshez kötött. A részvételi díj átutalással fizethető.
Jelentkezem